2008

Az Ambulanciák Prevenciós és Szűrő Központot 2008-ban alakította 3 magánszemély azzal a céllal, hogy színvonalas magán egészségügyi szolgáltatásokat nyújtson. Az volt a cél, hogy olyan, elsősorban preventív jellegű diagnosztikai és terápiás eljárásokat tegyenek elérhetővé, amelyek az állami egészségügyi rendszerben egyáltalán nem vagy csak nagyon nehezen voltak elérhetőek.

2008

2009

Az első szakrendelésünket, a bőrgyógyászatot és ezen belül is a digitális dermatoszkóppal végzett melanoma szűrést 2009 tavaszán indítottuk el. Ami rendelkezésre állt, az egy fiatal, de nagyon tehetséges bőrgyógyász szakorvos, egy négyszer öt méteres helység egy budai kórház egyik melléképületében, és egy lízingből finanszírozott csúcstechnológiás orvosi eszköz. Valamint határtalan optimizmus, eltökéltség és végtelen munkakedv.

2009

2010

Egy év sem telt el, és a nagyon gyorsan bővülő betegforgalomnak köszönhetően már kicsi is lett az első rendelőhelységünk. Így ebben az évben új helyet keresve átköltöztünk a 13. kerület egyik irodaházának földszintjére. Az új rendelőkben már két rendelőhelység valamint egy pici de hangulatos recepció és váró kialakítására volt lehetőségünk. Megnyílt az út, hogy már ne csak egy szakrendelésünk legyen. Bővülni kezdtünk.

2010

2012

A második szolgáltatás csoportunk a vérből végzett allergia vizsgálatok voltak, mely szintén egyedi és előre mutató diagnosztikai eljárás volt. A laborviszgálatok hamarosan kiegészültek allergológus szakorvosi konzultációval, valamint a radiológiai vizsgálatokkal elindult harmadik szakrendelésünk is. A hozzánk érkező páciensek száma folyamatosan emelkedett, Szűrőközpontunk ismerté és keresetté kezdett válni.

2012

2013

Ismét kinőttük rendelőnkét, így megint elérkezett a költözés ideje. Új – jelenlegi helyünkön Zuglóban, a korábbi méret háromszora alaperületen immár négy rendelőhelységben és egy nagy váróban tudtuk fogadni pácienseinket. A helyszín választásnál nagyon fontos volt a jó megközelíthetőség, a tömegközlekedési csomópont és a könnyű parkolás. Már hét szakorvossal és két asszisztensel dolgoztunk és szakrendelésienk száma folyamatosan bővült.

2013

2015

Ortopédia, nőgyógyászat, ambuláns kisműtétek, reumatológia, urológia szakrendelések indultak, orvosi csapatunk létszáma meghaladta a 15 főt és immár négy asszisztens dolgozott a rendelések gördülékeny előkészítésért és lebonyolításáért. Lehetőségünk nyílt tovább bővülni, így két teljes emeleten 7 rendelőhelységben tudtunk egyidőben fogadni pácienseinket. Ugyanebben az érveb indult esztétikai bőrgyógyászati szolgáltatásaink, hogy az egészség mellett a szépség is hangsúlyt kaphasson.

2015

2017

Tovább bővültek szakrendeléseink, immár neurológiai és endokrinológiai szakrendelésen is várjuk pácienseinket. Emellett ismét egy teljesen új dologba fogtunk, elindítottuk az Ambulanciák Mozgásközpontot Itt elsősorban a különböző mozgásszervi betegségek terápiáját segítő mozgásformák érhetőek el, mint például a gyógytorna és gerinctorna. De emellett klasszikus jóga, gyerekjoga foglalkozásoktól kezdve a kismama-torna, babás torna, gyógymasszázs szolgáltatások vehetnek igénybe pácienseink. Új jelmondatunk, az “Egészség, Mozgás, Esztétika = Ambulanciák” lett.

2017

2018

10 évesek leszünk idén, ami nagyon nagy szó, különös tekintettel arra, hogy honnan és hogyan indultunk. Amit elértünk, azt a mindenkori lelkes csapatunknak köszönhetjük, azoknak akik a kezdetek óta nálunk és velünk dolgoznak, és azoknak is, akik ez alatt a 10 év alatt hosszabb rövidebb ideig csatlakoztak hozzánk és munkájukkal hozzájárultak sikereinkhez. Rengeteg tervünk van még, minimum újabb 10 évre előre tudjuk már, hogy mit szeretnénk tenni és elérni. És köszönjük pácienseinknek is, akik elégedettek azzal amit nyújtani tudunk számukra, visszajárnak hozzánk, és viszik a hírünket másoknak is. Köszönjük!

2018